6,5 milliárd forintot fizettek ki tűzkárokra tavaly a biztosítók

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás - E-Otthonbiztositas.huA Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai alapján a biztosítókhoz bejelentett tűzesetek száma nem volt kiemelkedően magas 2021-ben, a kifizetett összegeket illetően azonban 2010 óta a harmadik legdrágább évet tudhatják maguk mögött a társaságok.

Tavaly több mint 6100 tűzeset ügyében fordultak az ügyfelek a biztosítókhoz, amelyek ezekre összesen hat és fél milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki. Összehasonlításképpen: a tavalyi viharszezon – amely kirívóan katasztrofálisnak bizonyult – 9,1 milliárdos számlát hagyott maga után. Ám míg ez utóbbi összeg az elmúlt tíz év legdrágább szezonját jelenti, addig tűzkárokra fizettek már 9, illetve 7 milliárd forintnál is magasabb összeget a biztosítók egy-egy évben.

2010 óta közel 77 ezer bejelentés érkezett tűzkárra. Emiatt is érdekes, hogy a magyarországi lakóingatlanoknak csupán 72-73 százalékára kötnek lakásbiztosítást, pedig az otthonbiztosítás szinte alapfeltétele az anyagi biztonságnak. 

A tapasztalatok szerint a legtöbb lakástűz a konyhában keletkezik és az esetek legnagyobb része emberi mulasztásra, gondatlanságra vezethető vissza. Jelentős az erkélyen keletkezett tüzek száma is, ami elsősorban a dohányzással hozható összegfüggésbe.

Egy kis odafigyeléssel számos szerencsétlen helyzetet tudunk megelőzni. ilyen lehet, amikor a konyhában tevékenykedünk és a tűzhelyen felejtett serpenyőben vagy edényben az olaj meggyullad. A legtöbben ilyenkor vízzel próbálják a tüzet oltani, de a legcélszerűbb, ha az edényre gyorsan fedőt borítunk. Érdemes figyelni arra is, hogy ne helyezzünk a fűtőberendezésekhez túlságosan közel bútorokat, mert könnyen meggyulladhatnak. Soha ne dohányozzunk ágyban! Ezekkel az apró hétköznapi dolgokkal akár egy tragédiát is megelőzhetünk.

A lakástüzek többségénél nem közvetlenül a tűz okoz sérülést, hanem a felszabaduló füst vezet füstmérgezéshez, rosszabb esetben halálhoz. Ezért érdemes füstérzékelőt elhelyezni a lakásban, hiszen az eszköz a legmélyebben alvó embert is felébresztő, 85 decibeles hangerővel jelzi a tüzet annak a kezdeti stádiumában, így még van idő a tüzet megfékezni vagy a lakást elhagyni. 

A legfontosabb a tűzesetek megelőzése, de az is lényeges, hogy otthonbiztosítással rendelkezzünk, hiszen valamennyi hazai lakásbiztosítási termék fedezetet nyújt tűz- és elemi károkra. Ezen kívül a lakásbiztosítás kiterjedhet a betöréses lopásra, baleset miatti anyagi kiadások fedezésére, pótolhatja a jövedelemkiesést, de az asszisztencia szolgáltatással kézzelfogható segítséget is kaphatunk a biztosítótól. 

A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) bevezetésével a Magyar Nemzeti Bank (MNB) célja, hogy minél szélesebb körben elérhető, közérthető és áttekinthető feltételrendszerű biztosítási termékek jelenjenek meg, amelyeknél egyszerű és gyors az ügyintézés. 

Gondolkodik ingatlanja biztosításán vagy váltani szeretne? További részletekért látogasson el E-otthonbiztositas.hu oldalunkra.

 

Forrás: MABISZ



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2022.08.08
PoweredBy: SK Trend Kft