A vártnál élénkebb az év végi kgfb-kampány

Figyelj a határidőre!2024. november 21., csütörtök

Az érintett autótulajdonosoknak akár a tizenöt százaléka is lecserélheti meglévő szerződését.

Az eddigi adatok alapján a vártnál aktívabban alakul az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, az érintett több mint 400 ezer személyautónak akár 15 százaléka is lecserélheti meglévő szerződését – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerdán a távirati irodával.

A független alkuszcégek eddigi visszajelzései alapján az online kötések átlagdíja a tavalyi szint közelében, 32-33 ezer forint között alakul, a szerződésüket már lecserélő autósok pedig az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjnak mintegy harmadát tudták a váltással megtakarítani. 

Besnyő Márton, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke a közleményben hangsúlyozta, nem csupán a kötelező díjon lehet spórolni ebben az időszakban, hanem azzal is, hogy ilyenkor számos biztosító további kedvezményt kínál azok számára is, akik a kgfb-vel egyidejűleg casco- vagy lakásbiztosítási szerződést is kötnek.

Az előző évek tapasztalatai szerint az év végi kampányban a váltások 40-50 százaléka az utolsó tíz napban zajlik le. 

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke és az Eurorisk Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosítás felmondásának határidőre, azaz december 1-jén éjfélig be is kell érkeznie a meglévő szerződést kezelő biztosítóhoz. A levelet az idén legkésőbb négy-öt nappal korábban fel kell adni, a biztosító ügyfélszolgálati irodájában pedig legkésőbb jövő péntekig lehet intézkedni. 

Az elektronikus úton történő felmondásra még az utolsó hétvégén is lesz lehetőség, az erre vonatkozó határidőkről az adott felületeket üzemeltető alkuszok vagy biztosítók adnak tájékoztatást. A tájékoztatás szerint a kgfb-szerződések váltása évek óta zömmel a független alkuszokon keresztül zajlik. A hitelességet garantálja, hogy az alkuszportálok működését és kalkulációs pontosságát a Magyar Nemzeti Bank szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi – jegyezte meg a szövetség.

(Forrás: Magyer Nemzet, kép: Shutterstock)

 

https://www.eurorisk.hu/biztositasok/kotelezo-biztositas



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft